Nerver (Laci)

A Népem története:

                Ez igen-igen régre nyúlik vissza az időben, még a ti háborútok híre sem volt a földön. A mi kis rendszerezett államunk valahol a rég elfeledett föld egyik apró kis darabja volt. Ez az apró kis falat nem is volt olyan kis falat. Egyiptom bekebelezésének egyetlen kivétele volt, a városainkat képtelenek voltak bevenni a gyarmatosítók. Háború és vér folyt a Nílus partjain, ezrek haltak, meg mindazért hogy megvédjék hazájukat. És a történelemkönyvek szót sem említenek a létezésünkről, tehát elenyészni látszott hírnevünk és dicsőségünk.

                Az angolok fejvesztve rohantak felénk mint akik biztosak a győzelmükben, s amikor a homok mozgolódni, suttogni kezdett hozzájuk, hirtelen megtorpant ez a bátor had és minden egyes porcikájuk reszketni kezdett. A szél feltámadt, a föld remegni kezdett, hatalmas homokvihar támadt, és szinte mindent beborított a félelem keserű íze. A homokból lassan alakok rajzolódtak ki, harcosok, kutyafejű harcosok, melyek aranypáncéljukkal visszaverték a nap hatalmas fényét, és onnan nyerték irdatlan energiájukat, mely életben tartotta őket. A legenda szerint, ezeket a harcosokat csak úgy lehetett megölni, hogyha levágják a fejüket, és ez által ismét a homokkal lesznek egyenlők. Tehát ez a hatalmas hadsereg egyszerűen elsöpörte az ellenfelet a föld színéről, véget vetve a vérontásnak, mely Egyiptom homokját öntözte. A fekete sereg feltámasztásához szükség van egy, un. Halál könyvére, mely utat nyit a sereg feltámasztására, de a Halál Könyvét csak a napisten fia, a fáraó képes olvasni.

                A föld történelmének elkövetkezendő szakaszában nyugodta éltünk kis országunkban mely ez alatt inkább szellemileg, és mentálisan nőtte ki magát, s nem pedig a területek megszerzésére összpontosított. Ez a nép az idők során olyanná vált, akár a homok, legyőzhetetlenné. Hiszen ha megpróbálsz összetörni egy követ, az könnyűszerrel menni fog, de ha a homok próbálod megfogni, akkor egyszerűen kicsúszik a kezedből, átfolyik az ujjaid között. Ti mind sziklák akartok lenni, én viszont csak homok vagyok mely az idők végezetéig fent marad.

                Mikor Ghyro felrobbantotta a földet, a piramisokban lévő portálokon menekültünk erre a békés és harcoktól mentes földre, s magunkal hoztuk ide a Halál könyvét is, melynek tanulmányozására tettük fel életünket. Ez a tanulmányozás hosszú ideig tartott és ez alatt nem igazán jutott időnk a birodalom építésére, de amint megtudtuk, hogy végeztetek a pokollal (ami mellesleg lehetetlen), és eme békés és meghitt területre tettétek lábatokat, kicsit megkésve de mi is elkezdtük építeni birodalmunkat, és mivel hatalmas tapasztalat áll már mögöttünk, ez elég gyorsan működött, hiszen a nyersanyagok már kidolgozva vannak a birtokunkban, hiszen vártuk érkezéseteket.

Lépéseim:

                -Kairó újjáépítése, mint főváros, ezt nagyon fontos teendőnek tartom, mert országomnak szüksége van egy biztos pontra, menedékre, ahol veszély esetén meghúzhatja magát. A város építését egy piramis építésével fogom kezdeni mely a város, központja lesz. E mellett lesz a piac, ahol majd mindenki szabadon árulhatja portékáit. Itt foglalnak majd helyet a lakóházak is, melyek a családoknak adnak majd biztos otthont. A város nagy kiterjedésű lesz és egy mesterséges folyó veszi majd körül, mely valamilyen szintű védelmet nyújt majd. A várost falak veszik majd körül, melyek biztos pontot jelentenek majd a védelemben.

                -A gazdaság még erőssebbé tétele. Ezt azzal értem el, hogy a Nílus menti erdőket kissé megcsapoltam és a környéken lévő sziklákból a piramis építéséhez sziklatömböket hasítattam le. Ezáltal elég nagy nyersanyag készletre tettem szert, miután már érkezésetek előtt is gyűjtögettem a nyersanyagokat. A piramis építése folyik és elég jól halad vele a népem. Nem hinném, hogy ezzel probléma lesz.

                -Egy mási fontos lépésnek tartottam a törvények kialakítását. Ezek eddig íratlan szabályként működtek (erkölcs). Azonban most papirusztekercs örökíti majd meg ezt a törvényt, melyet minden egyiptomi tisztességgel be fog tartani. A törvénykönyvet a következő lépésemkor fogom majd közölni veletek.

                -És természetesen folytatom a Holtak Könyvének tanulmányozását mely, ha csatára kerül majd a sor, akkor lesz hatalmas fegyver a kezemben.

U.I.: Fontos megjegyeznem, hogy én senkinek sem üzenek hadat (még ha erősebb is lennék nála, akkor sem), de ti bármikor üzenhettek hadat nekem (ésszerű határokon Bellül persze).

                                                                                      The Nerver

-Sir Gabriel, The Conquerror-

-Nos, akko mindenekelőtt én szeretném elsőként köszönteni The Nerver-t, aki remélhetőleg rengeteg fejfájást fog még okozni nekünk. Bár első pillantásra nem látszik, én is efféle passzív birodalomként leszek majdan jelen, és ki tudja, talán még, mint szövetséges haderő fogjuk átlépni Ancor, Afghan, esetleg Dark Prince hazájának határát. Vagy esetleg mindháromét egyszerre. De könnyedén előfordulhat az is, hogy nem. .

The Nerver: Bár új vagy itt, elég ígéretesnek látszik a kezdet. Bár olvass vissza, Ghyro, mivel akkor még ő volt, nem semmisítette meg a poklot, csak eltűntette valahova, és most ott lebeg. De semmi gond. Élvezd ki a még egy körig tartó védettséget, mert utána valamikor visszatér Afghan, és akko’ lassan elkezdődik a háború.

És akko most folytatódjék az izgalmas Kasztháborúk igaz története.

Történetünket ott hagytuk abba, hogy én éppen a törpöket mentem felszabadítani mélyálmukból, ám a felderítő utak alatt kitört egy véres háború, mely gyakorlatilag részekre osztotta szét népemet. Hangsúlyoznom kell hát, hogy ez bár nem a ti népetek, érezzétek át azt a veszélyt, mely most nálam dúl. Nem azt kívánom, hogy avatkozzatok bele, ezt már csak becsületből sem tenném, hanem csak azt, hogy mint külső szemlélő, és mint diplomata, gondolkodjatok el azon, hogy a ti illetve birodalmatok életében mekkora szerepe lehetne egy efféle szerencsétlen véletlennek, mely mély sebeket hagyhat majd országotok szívében.

Tehát, megtaláltam Ironforge-ot, felkeltettem a törpöket, és most, egy kisebb bevezető hadsereg élén visszafele tartom hazámba. A hadsereg csak azért kell, mert félek, hogy mire hazaérek, esetleg belecsöppenek a káosz közepébe, és nem szeretném saját pusztító hatalmamat népem ellen fordítani. De akkor most térjünk vissza az otthoni állapotokhoz…

A lovagi kaszt átvette az ország felett az uralmat. Üldözték a vallási kasztot, és mindenáron el akarták őket űzni a birodalomból. Nem volt más választásuk, mivel a Vallási kaszt hatalma és ereje nem ért fel a lovagi kaszt erejével, Ailea tartományba kellett költözniük. Itt szeretném érzékeltetni, hogy ez a folyamat néhány nap alatt lezárult, tehát ez nagyon gyors volt. Ez volt az utolsó csepp: a Vallási kaszt a Mágiánkat használva könnyedén kiderítette, hogy a Lovagi kaszt csak össze akarta őket terelni egy utolsó, elsöprő erejű támadás erejéig, ezért ők felkészültek erre a csatára. Elkeseredett fegyverkezés és felkészülésbe kezdett mind a két fél. A vallásiak hozzám imádkoztak, hogy adjak jelet nekik, és elkeseredésükben még azt is jelnek tekintették, hogy ha nem adtam semmit sem. A lovagi kaszt nevemmel áldotta meg szent fegyverem, mely még egykoron a pokolban erősített engem. Most hatalmas hadvezéremet, Ghuel Kintaro-t erősítette. Hatalmas katona volt. Ereje és kitartása emlékeztetett régi önmagamra, aki még hajdanán Dosville elnöke volt. Nem hátrált meg a kihívásoktól és a lehetetlen feladatoktól sem. Benne láttam egészen eddig önmagam reinkarnációját, de nagyon úgy néz ki, tévedtem. Én sohasem lennék képes saját fajtám ellen hadat viselni. Soha. Egyszóval a Lovagi kaszt is készen állt a harcra. Mivel a két város között igen nagy volt a távolság, majdnem két napnyi járóföld, a két sereg követei megegyeztek, hogy nem akarnak civil áldozatokat, tehát a Szent Gábor Peremterület mellett fogják majd lemészárolni egymást. Bíztató nem?

A Szent Gábor Peremvidéki csata

Ez az a hely, melyen először láttam meg hazám zöldes egét. Egy hely, mely buja legelőiről és erdőiről volt híres birodalomszerte. Elárulhatom, itt akartam felépíteni új nagyvárosom, Kellíriát, ám a történtek ismeretében lehet, hogy még átgondolom, hisz nem akarok e harcoknak emlékművet állítani, viszont az elesett katonák és papok emlékére igen, de ezt majd később. Tehát eljött a reggel. Mind a két fél megérkezett, és ahogy az illik, csatasorba állottak. Ekkor, szintúgy szokás szerint, két-két követ indult el a rét, vagyis a csatamező közepére. A következő párbeszéd zajlott le:

-Hát itt vagyunk! Legalább nem menekültetek el, mint egy Targ féreg, hanem hősként akartok elesni. Ez becsülendő, de nem ment meg titeket a pusztulástól

-Eszünkbe sem jutott volna elfutni. Megbeszéltük, itt vagyunk, és ha kell, hősként fogunk elesni. Vagy talán ti.

-Ha! Nézd már, egy Féreg fattya csuhás fenyegetőzik itt. Minnyá’ levágom. Minnyá’ levágom. Kár, hogy itt kellett találkoznunk, talán még barátok is lehettünk volna, mivel tisztelem a bátorságot.

-Jómagam nem osztom ezt a nézetet, és örülök, hogy nem ismertelek előtte, mert akkor most fájna, hogy lenyessük a fejedet. Nekem ennyi elég is volt, most visszatérünk, és mehet a játék.

-Játék, hah! Kis mocsok, engem mertél fenyegetni?! Imádkozz az Istenedhez, mert halálod perce már közeledni látszik.

-Persze, persze!

Ezzel véget is ért. A seregek felsorakoztak, majd a támadókürtök mély szava törte meg a csendet. És kezdetét vette a harc.  A lovagi kaszt eszeveszett futásba kezdett az ellen felé, de azok még csak meg sem rebbentek. Mikor már a lovagok átfutották a fél mezőt, a papok egy varázslatot kezdtek mormolni, melynek hatására a déli tűzszelek vadul fújni kezdtek. A fájdalom hangja tükröződött vissza, és még az ég is beborult. Ekkor a papok egyszerre abbahagyták a kántálást, és mindnyájan egyszerre a lovagokra mutattak. Erre a háttérből hatalmas nyílzápor zúdult a lovagokra, akik sok jó katonájukat elvesztették. Ezt nem hagyhatták válaszcsapás nélkül. Ghuel felemelte hatalmas karját, mire óriási elefántszerű lények sorakoztak fel a háttérben. Páncéluk színarany volt, és ahogy a kékes napok megcsillantak rajtuk, mivel ekkorra már kivilágosodott, egyszerűen félelmetes volt. Rohamra készültek. A papok szintúgy. Idéző mágiába kezdtek, és röviddel ezután hatalmas sárkányok takarták be ismét a napokat. Szám szerint, ha pontosak a beszámolók, kilenc ilyen pokolsárkány keringett odafent, a tűzparancsra várva. És meg is kapták. A sárkányok szisztematikusan tűzzel perzselték fel a lovagokat, de valamiért a Vihartaposókhoz nem nyúltak. Ja, ők voltak azok a hatalmas nagy Elefántszerű valamik. Ghuel megvárta, még egy sárkány a feje fölé ér, majd kardját feltartva felugrott egyre. A nyakára sikerült keverednie, és egyre feljebb kúszott, mígnem elérte a lény fejét. Ekkor hatalmas kardjával gyakorlatilag átzúzta a sárkány fejét, aki erőtlenül zuhant a papok közé, ám ekkor furcsa dolog történt: a papok körül egy afféle pajzs volt, mint ami körülöttem is, az előző lépésem során. A sárkány egyenesen rázuhant, ám egyszerűen lecsúszott róla. Ezt a taktikát követte Kintaro is, és ő szintén felkenődött erre a buborékszerű valamire. Kapálózott, ahogy csak bírt, de nem bírt megkapaszkodni a pajzson, ezért ő is lehullott. Lassan föltápászkodott, és dühösen dörömbölni kezdett a pajzson, ami pedig csak hullámzott, de át nem engedte. Időközben megindultak a Vihartaposók is. Át a hullákon, keresztül vérpatakokon, egyenesen a papok felé. Ekkor jelentek meg a háttérben a paplovagok, akik elkötelezett szent emberek voltak, olyan hadviselő papszerűségek. Sorbarendeződtek, és hatalmas Galleonon lovagolva száguldoztak az ellen felé. Kardjukat előkapva lekaszaboltak két Lovag szárnyt, és ekkor megálltak a Viharjárók. Megálltak, és egyszerre csak megjelentek azok a hatalmas, ködbeburkolódzott katapultok. Hatalmasak voltak. Hatalmas sziklákkal voltak tele, és tüzelésre készültek. És akkor a távolban egy mondat hangzott el: TŰZ! A katapultok olyan hatalmas szórással támadtak, hogy a sárkányok felét azonnal leszedte, majd azokkal együtt csapódtak be a pajzsba. A burok ekkor meginogni látszott. Egyszer csak hézagok kezdtek keringeni rajta, és egyszer csak megszűnt. A megmaradt lovagok azonnal eszeveszett rohamba kezdtek, és ráadásul ekkorra már a legtöbb harci állat után lett töltve, és ismét tüzelésre készültek. Ekkor már megint a jól ismert mondat hangzott el: Tűz, ne hagyjatok túlélőket! Elsőként Kintaro ezredes volt ott, és brutális mészárlásba kezdett. Ekkor a papok bevetették utolsó aduászukat. A napok fénye egyetlen iszonyatos sugárrá egyesültek, és pásztázni kezdték a harcmezőt. Minden ami az útjába került, egy szempillantás alatt hamuvá változott. Ez megtorpantotta a lovagokat és megálltak a rohamban. Fura. Mintha szellemet láttak volna. Kiképzésük során, azt a különleges feladatot kapták, hogy ha már nem látják a győzelem esélyét, kapituláljanak., ezzel is növelve az esetleges túlélők számát. Kintaro ezt látva még brutálisabb vérengzésbe kezdett. Ő maga egyedül kivégezte a Papok felét, és a vallási kaszt negyedét. Ekkor hatalmas, földöntúli hangon a főpap szólott:

-Fiaim, végre megtaláltalak titeket. Téríteni mentem, most meg békíteni jövök? Nézzétek meg, mit tettetek egymással. Hát nem veszitek észre, hogy ez csakis a sötét erők ármánykodásai birodalomszerte? Most, amikor már ilyen közel van a háború, képesek vagytok egymást gyilkolni? És te Kintaro. A szürkék tanácsának egyik alapítóatyja vagy, és te ilyenre adtad a neved? Mi több, te kezdted az egészet? Szégyellem magam a ti nevetekben is.

Ekkor hatalmas botjából fény tört elő, mely bevilágította a csatateret. A fény, kiűzte a kasztokból a viszályokat, bosszúvágyat, és egyetemes békét költöztetett a Taurenek szívébe. Kar karöltve takarították fel a csatateret, és temették szent tömegsírba a holtakat. Végezetül békében, a két kaszt, emlékül a halottaknak, egy hatalmas csontgránit oszlopcsarnokot avatott fel, mindenkit csontgránitba faragva, aki elesett a csatatéren. Méltó befejezése volt ez egy harcokkal teli, békétlen kornak.

A Kaari tanács nem kívánt ítéletet mondani, mondván a két fél így is hatalmas veszteségeket szenvedett. Viszont Kintaro ezredest száműzték a népesítetlen területekre, ahol pedig családjával fogja leélni életét. Ez az én igazi politikám alapja: senki sem érdemel halált, bűne legyen bármi. Mindig esélyt adok mindenkinek, hogy kihozhassa magából a maximumot. Vele nem csak egy nagyszerű hadvezért, de egy nagyszerű és hű örököst vesztettem el.

Véleményem a háborúról egyszerű: teljes mértékben saját magamat okolom, mivel ha nem azon töröm magam, hogy népem még hatalmasabb és erősebb legyen, elkerülhettem volna népem ily mértékű pusztulását. A Lovagi kaszt veszteségei megközelítőleg 1150 főre tehető, míg a Vallási kaszt 250 főre.

A csatamezőt visszatérésem után bevetettük, és már most zsenge Kach nő rajta, mely lédús gyökereiből a kor egyik legfejlettebb gyógyszere készíthető. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem, ebből a gyökérből sikerült túltermelést végrehajtanunk, így most egy kis többletem keletkezett. Kérdésem, hogy igényt tart-e valamelyikőtök ebből a kiváló termésből. Előnyök: az életkort ki tudják tolni átlagban 100-120 évvel, a legtöbb egyszerűbb betegségre gyógyír. Hátrányok: tartalmaz enyhe narkotikumokat, ez azzal jár, hogy eltűnik a fájdalomérzet, és megnövekszik az adrenalin szint. Az anyag nem addiktív, tehát nem okoz függőséget. Cserébe majd én is kérek valamit, de azt ti döntitek el, hogy mit. A növény másik hátránya, hogy csakis és kizárólag az én földemen terem csak meg, és ezen nem lehet változtatni. Sorry.

A harcok befejeződtek, és én is hazatértem. Miután a szürkék tanácsa újjászerveződött, átadták azt az információtömeget, mely azokat az emlékeket tartalmazta, melyek a közelmúlt eseményeit rögzítették. Számomra tökéletesen nyilvánvalóvá vált, hogy a közeljövőben az én távollétem alatt, egy új szervezet, a Kaari fog uralkodni.

A terjeszkedésre terelném át a szót. Örömmel jelentem be, hogy újabb két kolóniám alakult ki a közeljövőben. Az egyik Azjol-Nerub, amit visszatérésem alatt a törpök építettek ki. EZ egy felszíni település, mely népessége olyan öregekből áll, akik békében akarnak élni, és megélhetésként földet fognak művelni. Kachot, és egyéb gyógy- és haszonnövényeket fognak majd termeszteni. A másik pedig egy olyan kisváros, persze csak egyenlőre kicsi, melynek neve Gilneas, és a Birodalmam legidősebb papjai itt gyűltek össze. Tanítani fogják az utókort, és a mostani generációt a mágia alapvető használatára.

A mágiára kitérve: bár valóban, a való világban, ha létezett is mágia, az úgy működött, hogy minden egyes használat során, a személy, aki használta, elvesztett magából egy kis darabot. Az én általam használt keverék mágia, az annyiban különbözik ettől, hogy nem a test energiáit hasznosítja, hanem azon ősi energiákat szívja le, amelyek évezredekkel ezelőtt területemre vetődtek. Történt ugyanis egyszer, hogy birodalmam közepén egy hasadás nyílt a ’’normál’’, és az asztrál világ között, és mindenféle energia lények keveredtek át. Egy előttem élő hatalmas mágus észrevette, hogy mikre is használhatóak ezek a lények. Mivel ezeknek tudatuk nincs, és fertelmesen sokan vannak, gyakorlatilag kimeríthetetlen energia és mágiaforrásaimmá váltak. Mágusaim tehát kijelölik a célpontot, és a rengeteg különféle enegiákat kezdik szólítani. Azok egy bizonyos idő után felfigyelnek erre, és az egyén tudatát használva, mint egy alagúton keresztülhaladva egyenesen nekimennek a célpontnak. A személy tehát csak egy csatorna, amin keresztülhalad. És ez az én hatalmam. Ezalatt az idő alatt, amíg ők itt voltak, csakis a Tauren sámánok tanulták meg használni ezeket az energiákat, és mivel tudásuk egy az egyben az enyém, én is. A keverék mágiám tehát akkor mégegyszer: áll egy alap sámán mágiából, amely az egész alapját képezi. Erre épül egy bizonyos élőholtakkal foglalkozó mágia, a Nekromancia. És végezetül, erre jött most a Törpök varázslatos elementál mágiája, mely mostani hatalmamat és külsőmet adta. Asszem elég jól elmagyaráztam, de ha valakinek valami nem vili, az szóljon, és szívesen elmagyarázom.

Bár népem utóbbi szakasza eléggé zavaros volt, mégis bővült technikai repertoárunk pár újdonsággal. Nos, lényegében a Törpök fantasztikus társadalmi berendezkedésének köszönhetően, társadalmunk kölcsönös asszimilálódáson megy keresztül. Új rangok, kasztok, iparágak jelentek meg napról napra. A kasztrendszerem is teljesen átalakult. Most kb. ez a helyzet:

y        A Lovagi kaszt:

o        A fürkészek kasztja

o        A Véderők kasztja

o        Az őrszemek kasztja

o        És maga a Paladin kaszt

y        A Vallási kaszt:

o        Papok kasztja

o        A Paplovagok kasztja

o        Az idézők kasztja

Az építészek kasztja nem változott. Azonban a papok között megjelentek olyan rendek, amelyek valamely mágiatípusra specializálódtak. Van még egy negyedik rend, de ennek feladata a szürkék tanácsának védelme, és természetesen mind a három mágia gyakorlása.

A papi rendek a következők:

y        A Sataii rend – Sámánizmus

y        A Nehr-Zalanas rend – Nekromancia

y        A Salerion rend – Elementál mágia

y        A Somei kultúr rend – Mind a három egyszerre

A rendek között, csakúgy mint népemnél törékeny egyensúly van. Ebből már egyszer akadt bajom, tudjátok, a nagy egyenlőségből, ezért a negyedik rend, mint egy ítélethozó szerepet is játszik.

Hát, akkor asszem röviden ennyi lenne. Remélhetőleg most is elég tömör voltam, és nem okozott senkinek semmi fejtörést a néhol igen érdekes szöveg. A következő irományomban már komolyabban ki fogok térni a fegyverkezésemre, és a hadviselésre, amelyet ha minden igaz már ellenetek be is fogok vetni. Kérlek benneteket, főleg téged Ancor, hogy ne bánjatok ilyen fukarul a szavakkal. Van időtök, egy fél óra biztos, hisz láthatjátok én fél óra alatt ezt tudtam kreálni. Minél hosszabb, annál színesebb, annál érdekesebb.

Hát akko’ asszem maradtam őszinte és mély tisztelettel:

               -Sir Gabriel, the Conquerror-

                           -a síró angyal-