GhYRO:  Afghan az elfekkel és az orkokkal vigyáz mert a Doszi Warcraft specialista. Elindítottam a támadást ellened afghan  a lelkekböl álló seregeimnek nincs szüksége hajókra, meg izére azok átavennek a víz fölött, és elavult nyilas lövöldözéssel nem mész semmire. Szoval a lelkeim meg kezdték a leépítést hiába nyillazgattál rájuk nem hat. Az igaz ,hogy küldtem  hajokat  is!!!!!!!!! És hála a jó Istennek  a nyilasaid el is kezdték öket nyilazni, elárulom hogy mér hála a jó istennek, az elsö osztag hajosaimat küldtem elöre ez az egyik, az elsö osztag 120 hajóból áll ,minden egyes hajó aljára 150 000 fös kaotnaság csatlakozik , magába a hajóba 500 000 es had várja a partra szállást, szoval minde egyes hajó ilyen ellátotsággal van felszerelve egy hajo mint egy hatalmas erödítmény, ha a fedélzaten el is esik néhány kaotonám a hajó alján még vár rád egy pár ember.

Még a nyillasaid keményen harcolnak addig egy csoporttal felmászva az erödítményekbe nyilasaid föntröl elkesztük szépen ritkítani.Várom lépéseid.

Doszi:

Különös lények repülöit találtuk meg de még nem folytatunk velük tárgyalást.

Külön kis birodalmam nemsokára elkészül, további jó szorakozásd!!!!!!!!!!J

-Az Imperátor-

Uraim, Tiszteletem.

Kurast megtalálásának krónikája:

-Letáboroztunk. Fölállítottuk a szokásos helyőrséget, kiküldtük kémeinket, és a Sámánjainkkal bebiztosítottuk a terepet. Az időközben 30 vérfarkasra kiegészült bagázst kiküldtem portyázni, fedezzék napi fehérjeszükségletüket. Egyszer csak, hatalmas farkas vonyítás hallatszott a rengetegből, minek hatására ráeresztettem egyik hatalmasságos-auralátóságos sámánomat hogy megtudjam, mi is történhetett. Ő ezeket a szavakat mormolta:

-Dicsőséges nagyúr, valamit… valamit látok. Egy árny, nem, egy alak. Egy fizikai alak. Hatalmas ártó szándék. De hatalmas. Testét nem hús és vér alkotja, hanem bűn és szánalom. Valamit tart a kezeiben. Nem is valamit, valakit. Te jó ég. A Titán kettéharapja. Szegény pára. Testének maradékából fény tör elő, mely fény beragyogja az erdőt. Hatására kivirágzik a táj, és órákon át tartó fénybe borul. De a monstrum ettől csak erősebb és erősebb lesz. Őt a pusztítás és a káosz erősíti, itt harccal nem győzhetünk. A Titán az erdő nyugati részében, egy fénykörbe van bezárva. Onnan kitörni nem tud, de látok valami fényeset, valami jót a szörny szívénél. Nem hozzá tartozik inkább csak a hordozója. Az őre

-Kössz tata, harcosok feegyverbee!

Kiáltottam, és megindítottam a támadást nyugatra. Útközben összeszedtük az éppen portyázó egységeinket, és egy egységes, csatasorba állt hadrenddel indultunk neki az útnak. Odafele rettentően nyugodt volt a táj. Se egy pisszenést nem lehetett hallani, se valami kis gnóm torzszülöttet nem lehetett látni. Beértünk a centrális területre. Még láttuk haloványan pislákolni az élet fényét a környéken, de nem tartott túlságosan soká. Egyszer csak, megjelent előttem Deckard Cain alakja. Idézem:

-Fiam, megérkeztél hát utad végéhez. Kurast városának romjai ott leledzenek átellen a folyón. Azonban hogy belépj, teljesítened kell utad utolsó quest-jét. A szörny, akiről a Tamoe törzs sámánja beszélt, az nem más, mint az ősi vallás pengéjének őrzője. Ormus egy Hratli által kovácsolt íjjal szíven lőtte a Titánt, kinek neve Andriel, azonban elvétette, majd a nyíl hegye bezárult a szörnybe. Ekkor Ormus egy fénykört idézett meg Andriel köré, hogy e képpen őrizze Kurast akkor még ostrom alatt levő városát. A te feladatod kiválasztott, hogy lelked jóságával és hiúságával legyőzd a Titánt, megszerezd a pengét, majd azt ráhelyezd az arra megfelelő oltárra. Ekkor fontos hogy a város területén csak te tartózkodj, mert csakis a győztes lelkével lehet újragenerálni a várost védő pajzsot. Azt a pajzsot, amely fizikailag, mentálisan, és egyéb most ismert technológiával gyakorlatilag bevehetetlen.

Nekem sem kellett több,  megáldattam magam sámánjaimmal, ezáltal fullos manával indulhatok neki az utamnak. Éreztem hogy mentálisan nem vagyok túlságosan erős, ezért szövetségesemet első mentális védelmi vonalként felhasználva vágtam bele. Bocs Ghyro, a hatás csak ideiglenes. /annyira nem gáz, ha a csata közepén pár percre rángatózva esel össze. Egyébként is, ott van az a baszott hatalmas testőrséged/ Tehát mikor odaértem, a Titán a következő monológot volt kedves verbálisan odamondani nekem:

-          Hahahahahaaa! Elég erősnek érzed magad hogy megküzdj velem?! Tényleg?! Nem is olyan rég maga a sötétség hercegének egyenes ági leszármazottjával küzdöttem meg. Kitalálhatod, hogy vajon mi is történhetett vele. De ha valóban úgy gondolod, hogy legyőzhetsz, ám legyen.

Gondolhatjátok, nekem sem kellett több, becsületemet megmentvén beálltam a körbe, ahol még e kedves szavakat mormolta személyem irányába fele: - Most megismered a pokol legjavát, majd bukásod után lelkeddel gyilkolom meg szánalmas csapatodat. Búcsúzz el hordádtól, falkavezér.

Szinte rögtön, miután ezen szavakat kimondta, elképesztő gyorsasággal képeket láttam a fejemben. Képeket múltamból, jelenemből, jövőmből. De nem akármilyen képeket, természetesen életem és halálom leg undorítóbb, leg brutálisabb képeit. Ám ezzel nem volt vége: Olyan erős gyűlölet áradt át belém, hogy egy átlagos embert azonnal a földhöz nyomott volna. /Itt használtam fel Ghyro mentális erejét, a kiesése időtartama: 1 perc, 39 másodperc, előre is bocs/ Azonban ez a felém áradó brutalitás egyszercsak megszűnt. Meglepő nyugodtság költözött belém, és ezeket a hangokat hallottam magamban:

-Megmérettettél, és fényes győzelmet arattál. Olyan dolgokat álltál ki, melyeket senki arra méltatlan nem állhatott volna ki. Erőd, bölcsességed megérett arra a szintre, hogy bebocsátatást nyerj Kurastba, az elveszett legendák városába. Hosszú út áll még előtted, éppen ezért, talán segítségedre válhat az én hatalmam és erőm is, melyeknek te csak töredékét láttad. Először nagyon ki fog meríteni a tudásom, de később megtanulod kezelni azt. Deckard Cain és tanítványa Jamelia mindenben a segítségedre lesznek, hisz ők a régi tudás egyetlen képviselői, és most már te is közéjük tartozol. Egyetlen esélyed, hogy amikor kell, félre kell dobnod birodalmad, szövetségesed, és saját magadnak kell szembe nézned a pusztítás setét lordjával, kinek személye még homályba borul. Most még elég annyit tudnod, hogy nem csak hárman vagytok, akik az egyeduralomra való törekvéseiteket a közösség céljai elé helyezitek. Olyan erők munkálkodnak idelent, hogy azt a ti képzeletetek fel sem bírja fogni. Fog hát ezt a pengét, mely eunokon át fájlalta szívemet, -mondta, és szó szerint szíve fölé nyúlt, a saját testébe, és kihúzta azt. – Fogd hát fiatal vezér, és használd fel a legjobb célokra. Amennyiben jó célokra használod fel, meg lesz a jutalmad, ami földi mércével nem mérhető. Most pedig menny, menny, és csak egy nap múlva térj vissza, miután a pengét elhelyezted az oltárra. Utad tiszta, és bonyodalommentes lesz.

Felvogván tehát a Titán szavainak súlyát, lassú de biztos léptekkel halattam a pokolbeli paradicsom felé. Nem kellett sokat gyalogolnom, csaknem 2 órás út után, mintha megváltozott volna a táj. Az út szélén virágba borult minden. Lassan lassan kiemelkedtek Kurast templomának tornyai a horizontból. És aztán mintha csodát láttam volna. A !!nyugaton!! felkelő nap első sugarai amikor megcsillantak a folyón, hát az… Azt hittem kettéválik testem lelkem! Ahogy a táj, megérezte a penge jelenlétét, az elszáradt kórók csodálatos orchideákká fejlődtek, a vérszopó denevérkutyák pedig csodálatos tollas madarakká. Az érzés az én szívemet is megváltoztatta. Rövid időre a béke gondolata ütötte fel fejét bennem, ez azonban hamar elmúlt, mikor elkezdtem összehasonlítani magamban Kurastot, majd Dosville peremvidékét. Ekkor a szeretet helyét a gyűlölet és a harag vette át, de természetesen nem adtam magam át ezeknek. Nem messze a templom bejáratától észak-nyugatra, megtaláltam az oltárt. Kissé romos, ám még mindenképp használható állapotban találtam. Kezeimmel kissé lesöpörtem az évezredek vérrel itatott porát, majd finoman reáhelyeztem a pengét. Ekkor a penge teljesen át vette testem felett az uralmat; valami hihetetlen réginek tűnő nyelven kezdtem hadoválni valamit, de belül tudtam, ezt a jó szellemek tehetik csak velem. Egyszer csak az ég felé fordíották fejem, majd a számat kitátva abból egy zöldes - sárgás - kékes fénycsóva szökellt ki. Ez a színkompozíció a város falainál öltött reális méreteket. Az „embereim” nem tudták mire vélni a dolgot, hátrébb húzódtak. Az a városbeli szépség, azonban kitörve onnan az egész környező erdőt és területét beborította. Hát így történt az Imperátor lelki felemelkedése, és egy új birodalom kialakulása. Folyt. Köv.

Remélem elégedettek vagytok a lassított időmmel. Ennél lassabban már lehetetlen írni. Gyakorlatilag 2 oldal, azt csak két cselekmény. Nem semmi. De térjünk vissza a lényeghez. Ghyro, nem mondtál valótlant kijelentéseddel, hogy én pedig Warcraft specialista vagyok, Afghan Settlers specializmusával szemben. Azonban repertoárom színesíti az a több ezer óra StarTrek, az a mérhetetlenül sok végigjátszott stratégiai játék /Imperium Galactica 1-2, Haegemonia, Age of Empires 1-2, Black & White, Commandos, Cossaks, Earth 2150, és még hosszan sorolhatnám a játékok sorát, melyek stratégiám alapját képezik/, és az a töménytelen fantasy és sci-fi film illetve sorozat, melyek gyakorlatilag átgenerálták valódi személyiségemet. Ghyro, itt van egy kis stratégiai előny: bár gyakorlatilag, két féle forrástól vehetjük jelen pillanatban az Elfek, és az Orkok életét, életstílusát, előnyeit és gyengéit. Pár dolog azonban közös:

Az Orkok: Harcos faj, ki gyakorlatilag máig megmaradt nomád, brutális hadviselő fajnak. Többségükre jellemző, hogy agyilag több rokon vonást vélhetünk felfedezni egy zoknival, mint egy gyengébb képességű humánnál. Tehát eléggé IQ light-ok. Látásuk borzalmas, ezért ezeréves ösztöneikre hagyatkoznak. Társadalmukat tekintve hordákban élnek. Külön kasztok, hősök, történelem. Azonban ha népük sorsáról van szó, egy bivaly erős  birodalom vállhat belőlük. Ez azonban az előbb említett agyi hiányosságok miatt nagyon lassan történhetne meg.

Az elfek: Kétség kívül talán az egyik legtitokzatosabb, és leg rejtelmesebb nép a pokollakók népes táborában. Intelligenciájuk hatalmas, csakúgy mint élettartamuk. Azonban gyengeségük, hogy a nappali, tehát a 7:25-18:!5 közötti harcokra nehezen képesek. A legjobban a természetben érzik elemükben magukat, ahol együtt élhetnek és lélegezhetnek az anyatermészettel. Harcmodoruk a hosszú távú harcra specializálódott. Közelharcra gyakorlatilag helyi túlerővel szemben teljes mértékben alkalmatlanok.

Hát asszem ennyi lenne a mai okoskodásom, és már csak annyit, hogy:

Enterprise 4ever!! Have a nice day!!!

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

ئاتذگAFGHAN۳ظذ:

˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘

Tehát tiszteletem ellenfelek!!

Tehát a háború elkezdődött végre!!!!

Ghyro!!!

Bár első védelmi vonalaimat áttörted, de a második vonalban egy kis meglepetés vár rád: Ki engedtem a ketrecüükbül a sátán kutyáit (50 mázsás,  vérszomjas, sátáni szörnyek, nem ám szimpla kutyáknak nézed őket!!!!) Sz’al aszzem egy kicsit megfogyatkozott a támadóid száma, már ami a fentről támadókat illeti. 120 hajó valóban nagy sereg, de szerinted hogyan lehet kikötni ennyi hajóval úgy hogy mind egyszerre odaérjen a kikötőbe??? A katonáid egyenként szállnak ki a hajókból, és egyenként esnek el a nyílzáporban amely fogadja őket. 60.000.000.000. íjjász áll falaim mentén, ez másodpercenként ugyanennyi nyilat jelent a levegőben, plussz ehhez jönnek a Kutyák és az  klónozott szörnyeim serege, melyben óriás trollok és hegyi emberek is vannak, a speciális rövidszőrű jetikről nem is beszélve (fajtiszta ám mind!!!).

Egy bátor gyalogos különítmény mindeközben elfoglalta három hajódat és ezeket megszerezve  a nyílt vizen esnek neki hajóidnak. Kettő elzárta az utat a kikötő és a folyók másik részétől így hajóid fele a kikötőben rekedt, bezárva a Fellegvár és a megszerzett hajók közé. Vízalatti seregem (vizikutyák, szirének, folyami tehenek, víz elementáris szellemlények) nekiálltak megfurni sereged kikötőben maradt részét.

Az elsüllyesztett hajók elzárják a bejutást a város felé vízi úton. Gyakorlatilag a városba csak úgy juthatsz be ha átvégod magad a lerombolt hajók roncsain keresztül.

Egy elfoglalt hajóddal pedig továbbcirkálunk a vizeken ésa támadjuk megmaradt seregeid.

Közben én a katakombák mélyén várok sámánjaim tanácsára…

Egy hirtelen ötlettől vezérelve fellépek az emelvényre és mereven belenézek a gömbbe.

Látomást láttam ekkor egy ajtóról. Arról az ajtóról amelyen nem tudtunk belépni. Felismertem. De a látomásban kinyílt előttem és én beléptem. Egy kaput láttam magam előtt                …

A sámánok találtak hivatkozásokat a könyvekben, melyeket a túlsó könyvtárszobában találtak, arra vonatkozólag, hogy Dis városa valamikor összeköttetésben állt egy másik várossal. Az összeköttetést egy átjárón keresztül oldották meg egészen addig míg a két ősi város egy mágikus kardon veszekedve ellenfelekké nem váltak, és az átjárót lezárták. Legalábbis egyik irányban, míg az ismeretlen nevű városból (a nevét kikaparták a szövegekből, valószínűleg a viszálykodás miatt) nem lehet átjutni Disbe, addig a Disben maradt kapu még mindig képes a Disben lévőket átjuttatni a városba. Ezt valószínűleg azért intézhették így hogy, később Disből támadni tudják ezt a várost.

Ekkor belémnyilalt a felismerés!:::::::

A hadseregem nagy részét mozgósítottam.

Végül pedig  kiadtam a parancsot Dis kiürítésére. Csak azt a sereget hagyom itt amely a következő támadásnak még képes ellenállni. A többiek levonultak a katakombákba.

A felsorakozott sereg előtt vonultam fel a kivilágított lépcsőkön a zárt ajtóig. Oda álltam a vastag, fémből és fából készített alkalmatosság elé és mereven rászegeztem tekintetem. És ekkor az kinyílt. Talán a gömb tette, talán más de a varázslat amely eddig zárva tartotta nem létezett többé.

Bevonultunk a terembe. Egy óriási csarnokban találtuk magunkat, a közepén egy teleportálókapuval. A sereg felkészült az utazásra.

A varázslók méltóságteljes csöndben, szertartásos lassúsággal vonultak be kezükben hozva a könyvet, amely a kaput nyitja. Tartalu’u’u’o’k a fősámán vezér felállt a kapuval szemben és fellapozta a megfelelő soroknál a mágikus eszközt. A szavaira mély csönd felelt. Majd kigyúltak a fények a kapuban. És ekkor elindultunk…

Dis városára mély csönd borult az éjszakában, mely körülvette és elválasztotta a külvilágtól, az ellenségtől amely most sem tudta bevenni, és a veszélytől amely ott lebeg felette. Afghan klónja Afghanﭻ 2 a Fellegvár ormán nézte a sötétbe vesző messzeséget. Tudta, hogy holnap újra támadnak Ghyro kutyái, és azt is tudta, hogy azért azzal a parancsal hagyták itt hogy tartson ki a végsőkig, és ne engedje át a várat, amíg a többiek vissza nem térnek. De neki jobb haditerve támadt. Eltereportálja az egész várat egy más helyre. Így ha Ghyro kutyái holnap visszatérnek már csak hűlt helyét találják az Időtlen Városnak. Afghanﭻ 2 felkiáltott az éjszakában. Arab varázsigék hagyták el száját, melyek nem vertek visszhangot a fellegvár ormáról.

Hirtelen vöröses-kékes-zöld villám csapott bele a Várba, majd lila fény vette azt körül. Végül egy hatalmas robbanással eltűnt minden.

A felkelő nap már csak hűlt helyét találta Disnek. A folyók találkozásánál az előző napi csata roncsait és hulláit vitte csak a víz csöndes csobogással…

Megérkeztünk. Hadseregem átvonult a teleportkapun, és egy újraéledő város főterén találtuk magunkat. A városban bár az épületek ujjonan épültnek látszottak nem találkoztunk egy élővel sem. Legalábbis a főtéren nem. A városból áradó fenség és szépség a környező sűrű erdőre is átsugárzódott.

-          Nagyúr! Ahmaht daracht Kurast!-mondta ekkor Taliman, a látó. És jól látta a helyzetünket. A Kapu Kurastba vitt minket, ellenségünk főhadiszállására.

Fegyvereinket kézbe vettük, én felvettem a megfelelő tartást a Tündérkövek használatához, a sámánjaim újratöltötték manájukat, varázskönyveik duzzadtak a szellemi energiától és a támadó és védekező varázslatok tömkelegétől. Magunkal hoztuk a gömböt is amely a látomást sugalmazta nekem. Az zöldesen izzott mióta az ismeretlen város földjére léptünk. Hadseregem csatasorba állítottam. Tudtam, az Imperátor valószínűleg most szerezhette vissza a hatalmat a város felett és talán ezért, meg mert egy igen nagy erejű mágikus gömbbel érkeztem a városba nem esett bajunk. A védőpajzs amely a várost védte, ránk nem volt hatással, mivel nem haladtunk át rajta. A város keleti felét, amíg nem találkoztunk az Imperátor hadaival, melyek jelenlétét már felfedeztük, elfoglaltuk és berendezkedtünk egy hosszú távú harcra, hadállásaink megítélésem szerint jól védhetőek.

Nos Doszi, azt hiszem fel van adva a lecke!

Kezdhetsz nekiállni birodalmad újjáépítésének!

Egyébként mosolyognom kell rajtatok, ahogy nyamvadt kis szövetségeteket védelmezitek, miközben mind a ketten sorra megszegitek a szövetség szabályait, és prédául dobjátok ellenfeleteknek szövetségeseteket. Ezzel csak az én malmomra hajtjátok a vizet. Amíg Ghyro egy saját kis birodalmat hoz létre, amely a tiédtől független Díoszi, addig te meg kérdezés nélkül feláldozod Ghyroitha arról van szó, hogy nincs elég varázserőd, vagy vesztésre állsz a harcban. Én a helyetekben elgondolkodnék, hogy miről is szól ez a szövetség. Mert ez már megítélésem szerint nem az. Csak hadseregbérlés. Egymás seregét használjátok fel egy közös célra a végeredmény ugyanaz, nem tudtok kibújni önmagatokból, és az örök viszályból amely közetetk húzódik.

Ennél nyugodtan írhatsz gyorsabban is Doszi. Nekem nem a történet sebességével van bajom, hanem az eltelt időtartammal. Szerintem elégé egysíkú lesz az a harc, ahol csak egyhavonta egyszer tehetek meg egy lépést, és azt is mondjuk egy hónapra előre tervezzem meg.

Egyébként ha azt hiszitek csak a Settlers IV-et ismerem akkor annyira sem ismertek, mint Bush bin Ladent. Valamikor régen Skandar Graun Káosz-történetét olvasva tértem át végérvényesen a sci-fi vizeiről a fantasy világokba. Később behatóan és alaposan tanulmányoztam Tolkien világát és írásait (Nem ám csak a Gyűrűk Urát!!!), valamint a teljes eddig magyarul kiadott Shannara-sorozat büszke tulajdonosának mondhatom magam (ezek írója Terry Brooks arról híres, hogy ő írta a Star Wars első epizódját a Baljós árnyakat).Ezenkívűl azt hiszem több nagy csatát is vívtam Diablóval a maga idejében (bizony Doszi Tyraelel én is találkoztam!) Ha egy kicsit mélyebbre akarunk menni, vissza az időben akkor el kell mondanom hogy ezek előtt pedig anyai nagynéném férjének megboldogult nagyapja révén bizony olyan klasszikus science-fiction gyűjteménnyel rendelkezem, mint az eredeti Galaktika folyóirat 115 példánya, annak idején fő kedvencem volt Stanisław Lem (Őt ugye nem kell bemutatnom, remélem (Solaris, Ijon Tichy, Csillagnapló, Fiaskó, stb…) valamint Isaac Asimov (Én, a robot, Alapítvány, Alapítvány és Birodalom, Második Alapítvány, A csillagok akár a por…) , valamint A. C. Clarke (Holdpor) Berry Weight (Kedves ellenségem) arról ne is beszélve, hogy az eredeti Star Wars sorozatot én el is olvastam. Úgyhogy ne hogy azt higgyétek, hogy csak ti vagytok kiképezve.

Én már veteránnak számítok!

NA

Allah ak’bar

٣٦٨شضسذثکلظىﭘﭼﮋﮐﮔﮕﯽﺒﺶﻛﻏﻌוֹﱢﱟﱠ

ﭽﺠﺡﭖﻡﻵﺠﺶﺴﺳﺸﺽﺧﺣﺞﺵﺶﻗﻞ